Pedikűr

Pedikűr

Halpedikűr

Halpedikűr - Viola Stúdió

Garra rufa, a gyógyító hal

A Garra rufa  (Heckel, 1843) az 1800-as évek eleje óta ismert és az eurázsiai régióban találták meg.

A Jordan, az Orontes, a Tigris és Eufrátesz folyók vízgyűjtő területe a fő élőhelye, ahol megtalálható folyókban, apró csatornákban, tavakban.

Törökország déli és Szíria északi részén is él néhány helyen.

A Garra nemzetségnek már több mint száz faja ismert, de ilyen érdekes tulajdonság eddig erről az egy fajról derült ki.

Testmérete elérheti a 14 cm-t is. Egyedi módon képes alkalmazkodni a legmostohább körülményekhez is, mint például a magas vízhőmérséklet.

Talajlakó életmódot folytat, a kövekre és növényekre kapaszkodik így keresve a táplálékot.

Kifli alakú, a hasi oldalával párhuzamos szájával algákat, plankton méretű élőlényeket, férgeket eszik.

Az élőhelyén adott körülmények között és akváriumban is teljesen normális táplálkozási szokásai vannak.

A tartási hőmérséklet 15-28 °C között változik, de elviselik akár a 37 °C meleget is. Egyes leírások szerint 40 °C felett is tarthatók!

Török melegvízű fürdőkbe telepítették be, miután pár évszázada felismerték gyógyító hatását.

Törökországban “Kangal” néven is ismert. Az alternatív gyógyászat elterjedésével egyre többen “használják” is ezt a kis halfajt.

A fürdőkben nyilvánvalóan szűkében van -vagy egyáltalán nem jut hozzá- a természetes élőhelyén megszokott táplálékoknak.

Azok a férgek, lárvák, amikkel táplálkozik ilyen meleg vízben nem élnek meg, így a táplálék hiánya rákényszerítette arra, hogy más módon csillapítsa éhségét.

A kíváncsiság, hogy mindent megegyen, ami a vízbe kerül, odáig jutott, hogy a fürdőző betegek elhalt bőrszöveteivel táplálkozik.

A bőr rágcsálása közben a hal egy egyedi enzimet bocsát ki (dithranol C14H10O3 – ezt kenőcsökben is lehet kapni) ami gátolja pl. a pikkelysömörös bőrön levő sejtek DNS replikációját, így lassítja a betegség terjedését, ezzel elősegítve a beteg bőrfelület regenerálódását.

Törökországban felismerték, milyen érték így védik a kereskedelmi forgalomba hozatalát.

Nem túl gyakori az európai akvarisztikában, így megörültem, amikor sikerült néhány példányt vennem.

Malajziában mesterségesen, hormonkezeléssel tenyésztik és exportálják is. Egyre több helyen nyílnak a távol-keleten is fürdők, ahol előszeretettel alkalmazzák őt gyógyításra.

“Doktorhal” néven még egy faj ismert, melyet rendszerint összekevernek a Garra rufa-val. 

Ez a Cyprinion macrostomum (Heckel, 1843), azaz egy teljesen eltérő fajról van szó. Mindkét faj a pontyfélék családjába tartozik és van közös élőhelyük is a Tigris és Eufrátesz folyók területe.

Még egy faj van amit “doktorhal”-ként dobtak piacra az élelmes kereskedők, a “Chin chin yu” amely valójában egy Tilapia sp. és még kinézetre sincs semmi köze a Garra rufa-hoz.

Sajnos össze-vissza butaságokat írnak róluk mind a magyar és az idegen nyelvű oldalak is.

Nálam egy kisebb akváriumban élnek 25 °C hőmérsékletű, pH 7 körüli kémhatású, 17 nk keménységű vízben és átlagos díszhal eleségekkel etetem őket.

Az élő és fagyasztott eleségen túlmenően mindenféle száraz eleséget is elfogyasztanak.

Az algázó képességeiket még nem mértem le, inkább rendszeresen etetem őket.

Társas akváriumban nyugodtan tartható, békés csapathal.

Egy malajziai tenyésztő leírása alapján természetes módon is szaporodik akváriumban. E leírás szerint 7-8 hónapos korukban érdemes a tenyésztést elkezdeni.

Egy kb. 1 m-es akváriumba tegyünk közel 30 példányt, és mivel az ivari különbségek megállapítása nehézkes, az arány a hímek és nőstények között szinte mindegy.

Az ikrás nőstények hasa valamivel kerekebb. Az ikrákból kikelő ivadék egy hét után látható és érdemes őket átrakni más akváriumba, hogy a szülők ne egyék meg őket.

Ez elég felületes leírás, és azt gondolom, hogy már az ikrákat is kellene védeni, de mind ezidáig még nem próbáltam őket szaporítani.

Nem a kezdők hala, de bátran ajánlhatom mindenkinek, mivel rendkívül szívós, mozgékony halról van szó.

Amikor beleteszem a kezem a vízbe egy-egy vízcsere alkalmával, akkor máris odaúsznak a kézfejemre és elkezdik csipegetni.